JAVASLAT A LAKOSSÁG TELJESKÖRŰ TÁJÉKOZTATÁSÁRÓL

A március 20-i képviselőtestületi ülésre beadásra került az előterjesztésem a lakosság széleskörű tájékoztatásáról. A javaslat lényege, hogy az önkormányzat működésének minden mozzanata a lakosság számára teljes mértékben látható legyen, XXI. századi módon, elektronikus formában, ami a dokumentumok elérhetőségét jelenti a nagyközség hivatalos honlapján.

Az előterjesztés négy ponton kívánta megváltoztatni vagy kiegészíteni az önkormányzat működési szabályzatát. Ebből két kérést meg is szavazott a képviselőtestület, így a jövőben a testületi ülések napirendi pontjaihoz kapcsolódó nyilvános mellékletek is elérhetők leszenek a honlapon, valamint a jegyzőkönyvek sem csak a könyvtárban lesznek megtekinthetőek, hanem a weboldalon is.

A két másik pont esetében módosítási javaslat került benyújtásra a polgármester úr részéről, de ezek nem fedik le teljes egészében az eredeti javaslatot, miszerint a bizottsági ülések minden nyilvános melléklete és a testületi ülés hangfelvétele is kerüljön fel a honlapra. A testület ebben a két kérdésben a módosított javaslatot fogadta el, így a bizottsági anyagok csak részben lesznek láthatóak a jövőben, a hangfelvételt pedig a polgármesteri hivatalban lehet személyesen elkérni.

Mivel a lakosság teljeskörű tájékoztatása továbbra is célom, ezért a jövőben is fogok javaslatokat megfogalmazni a kommunikáció javítására az önkormányzat és a lakosság között.

Szólj hozzá!